K-208 Kézműves Burger Műhely – Budapest

Múlt héten járt nagyobbik lányom a nagyszülőkkel az ÓZ a csodák csodája című darabon a Vígszínházban, és elmondásuk szerint a Kentaur által díszletezett darab fantasztikus volt. Mivel én ezen sajnos nem vettem részt, ezért ezt az élményt nem tudom megosztani sem (másik két színházi kaland vár megírásra, csak sosincs elég időm), azonban tekintettel arra, hogy […]

Tovább olvasom


Dallas étterem, shop és benzinkút – Zay utca

A minap ismét közös ügyintézésen voltunk Pufival, és minden ilyen alkalmat igyekszünk megragadni arra, hogy egy közös ebédet és egyben egy kis teszt lehetőséget beiktassunk, akár csak egy talponálló, akár egy lángosos, vagy ha az idő engedi akkor akár valami komolyabb ebéd erejéig is. A közös feladat megtervezésekor úgy tűnt, ezen a napon jó ha […]

Tovább olvasom


Vincze’nt Büfé II. – Budapest Rózsadomb

Frissítve: 2015.11.21.

Bréking!!! A büfékocsi eltűnt!!! az új bejegyzés a poszt végén olvasható

Utcai talponállókat nem igazán szoktunk tesztelni, bár nem tudom, miért. Talán mert azt gondoljuk, hogy a közelmúlt megszaporodott élelmiszer botrányaiban (vagy biztos volt korábban is csak nem tudtunk róla) esetleg jobban érintettek lehetnek, mint bárki más, mármint főleg a kétes eredetű hús beszerzést és tárolást illetően. Ez azonban elég komoly előítélet, mert egy jobb étterem […]

Tovább olvasom


A haverom kifőzdéje – Fóti út, Budapest

Ahogy már egy korábbi posztban is írtam, nem tudunk időrendben haladni, mert a nyári időszak nagyobb lélegzetvételű eseményeinek megírására egyszerűen nincs elég idő, ezért a rövidebb, frissebb élmények megosztása kap prioritást. Ennek mondjuk három előnye is van, legalább halad a feldolgozás, vannak azért új bejegyzések az oldalon az időhiány ellenére is, illetve remek lesz majd […]

Tovább olvasom


Remíz burger – Zugló

Iszonyatos elmaradásban vagyunk a bejegyzések megírása terén, és sajnos nem is ezek a napok és hetek lesznek azok, amikor tudjuk majd ezt a hátrányt csökkenteni. Még a nyár közepéről is van olyan téma, amit el sem kezdtünk, vagy félkész állapotban van, de addig is amíg ezek elkészülnek, legalább a kisebb lélegzetvételű posztokkal haladunk, hogy azért […]

Tovább olvasom


Finomító Kantin – Budapest II. kerület

Frissítve: 2015.12.30.

2015. decemberében ismét eljutottunk a Kantinba, ez alkalommal párosan, és a pozitív élményünk még erősebb volt, mint korábban. Az új bejegyzés a poszt végén olvasható.

Azt hiszem eljött az ideje, hogy elindítsuk telefonos street food információs szolgáltatásunkat, már csak valami manapság divatos jó rövidítés kéne hozzá. Például nekem elsőre beugrott a Budapesti Kajainformációs Vonal, kár, hogy már foglalt a BKV rövidítés. De hogy miért is jutott ez eszembe? Mert Pufi már olyan méretűre dagasztotta a meglátogatandó helyek listáját, és annyit […]

Tovább olvasom


Semmi extra

Frissítve: 2016.03.24.

2016 márciusában ismét meglátogattam a Semmi Extrát, és végre egy menüt is kipróbálhattam, új élményeim a bejegyzés végén olvashatók.

…nem, nem azért ez a cím, mert most lényegtelen hülyeségekről fogok írni, csak a helykitöltés végett. Ez valóban egy étterem neve, amit múlt héten teszteltem, és szeretném megosztani a tapasztalataimat. A budai belvárosban jártam, a Móricz környékén, és várnom kellett több, mint egy órát egy ügyfélre. Ebédidő körül voltunk, éhes is voltam, adta magát az […]

Tovább olvasom


Hamburger Bár Gyula

avagy hogyan ne csináljunk gyorséttermet… Múlt hétvégén jártunk Gyulán, egy családi hosszú hétvégére, wellness pihenésre. A szállodában félpanziónk volt, ennek értelmében az ebédet minden nap meg kellett oldalunk. Első alkalommal nagy pechünkre a Hamburger Bár nevezetű gyorséttermi kirendeltséget választottuk. Nem kellett volna. Elsőre még jónak tűnt A hely a szállodától egy kellemes 10 perces gyaloglás […]

Tovább olvasom