McDonald’s – Magyar hetek 2015 október

Szegény mekit már annyi cikkben savaztam, hogy éppen itt az ideje, róluk is egy tesztet írni. Nem fogok vele nagy titkokat elárulni, azt gondolom aki itt jár az oldalon és már tud olvasni, az mekis kaját is evett már (hogy szerencsére, vagy sajnos, azt mindenki döntse el maga), azonban ettől függetlenül összejött most az a szituáció, ami bevitt ismét a bohóc éttermébe, akkor pedig már leírom a tapasztalataimat.

Előjáróban szeretném nyomatékosan leszögezni, különösen a meki jogi csoportja és megbízott ügyvédi irodája számára, hogy ez egy blog, azaz web log, vagyis mindenki számára elérhető online napló, magánvélemény, mely abszolút szubjektív, és nem ténymegállapításokat, kizárólag a teszt írójának véleményét tükrözi. Vonatkozik ez azon mondatokra és megjegyzésekre is, mely esetleg tényszerű kijelentésnek tűnhet, mert nem szerepel mellette a „véleményem szerint”, „én úgy gondolom” vagy „szerintem” szókapcsolat.

Elgyengülésem oka

A jó hírnév megsértési-, és rágalmazási per elkerülését célzó kis intermezzo után pedig lássuk az okot, miért és hogyan is jutottam én ismét a mekibe. A válasz döbbenetesen egyszerű lesz. Nincs túl sok gyengém, de vitathatatlanul ezek közé tartozik Super Mario és a libamáj. Igen tudom, ez így elsőre kicsit furcsa összefonódásnak tűnik, azonban a meki az elmúlt hetekben éppen ezt a párosítást hozta össze. Ha pedig valaki a gyengémre tapint, akkor sok mindenre rávehető vagyok. Még akár arra is, hogy bemenjek ismét egy mekibe. Itt pedig most kettőt is sikerült ebből egy időben összehozniuk, mégpedig a magyar hetek keretein belül egy libamájas szendvics, és a Nintendo kultikus figurájának 30.-adik szülinapja okán a kis vízvezeték szerelő és barátai műanyag figuráinak személyében. Nem is voltam képes ellenállni.

Mint vélhetőleg sokan másokkal, velem is a szebb napokat is megélt Galla Miklós által előadott reklám tudatta, hogy most bizony magyar hetek vannak a McDonald’s-ban, és kapható pl. libamájas szendvics. Ez azért eléggé minőségi ételnek mondható, míg a meki úgy általánosságban az én véleményem szerint nem feltétlenül ebbe a besorolásba tartozik, ezért fel is csigázott, hogy vajon mit tudtak kihozni ebből.

Nem leszek álszent, én is hosszú éveken át rengeteget jártam a mekibe, egy autó árát költötte el szerintem minden magyar náluk 5-10-15-20 év alatt, de változnak az idők. Most, hogy annyira felfutott a street food iparág, hogy lassan minden sarkon egy kézműves hamburgerező van, sok esetben igen kiváló termékkel és 1500 körüli üdítős krumplis menükkel, azt hiszem nem kell részleteznem, hogy mi a probléma a képletben. E mellé még betársult a közelmúlt, nem apró mekis botránya, mindez pedig elég volt nekem arra, hogy kb. egy éve bojkottáltam a mekit, és egyszer sem ettem náluk.

Először még olyan voltam, mint egy drogos, ha a közelemben volt egy MC és jött a tipikus „meki szag” elég nehezen álltam meg, de pár hónap után már inkább ellenérzést váltott ki belőlem, mintsem vonzalmat. Sok helyen hallani, olvasni, hogy a gyártók, forgalmazók íz élményt akarnak hagyni az agyban, melyet illathoz is csatolnak, hogy amint megérzed, venni és enni akard a terméket. Ez sok-sok évig működött is, nálam és még sok százmillió embernél a világban, de mindenhol azt látjuk, halljuk és olvassuk, hogy a globális meki láz leáldozóban van, sorra zárnak be az éttermek, ezért a lokális kis szendvics tesztem mellett majd kicsit ezt a témát is boncolgatom, persze szigorúan szubjektíven.

Lényeg a lényeg, én sem vagyok fából, és mivel Mario és libamáj volt a mekiben, ezért megtört az ellenállásom, sutba dobtam a bojkottomat, és egy év után újra betértem kipróbálni, mit veszítettem.

A nagyon tipikus következményt kell ide írnom sajnos: nem sokat! Burger Kingben pl. több alkalommal is jártam az elmúlt évben, az sem olcsó, de ott legalább méretes burgert kapok, valódi Angus marhahússal (persze biztos a meki is az kedves ügyvédek, én nem mondom, hogy nem az), Lavazza kávéval, és a gyerek menühöz eredeti dobozos Hohes-C-vel. Ez utóbbi kettő a mekiről úgy tudom biztosan nem mondható el, véleményem szerint tehát akár MC és BK között is komoly minőségi különbségek vannak, és saját ízlésem szerint messze és bőven a BurgerKing javára.

Ezt bizonyára még a BK is tudja, mert olyan pofátlan reklám kampányt indítottak a közelmúltban, aminek kint komoly, itthon nem túl nagy vízhangja volt. Nevezetesen 2015. szeptember 21.-re meghirdették a két étterem közötti béke napját, hogy legalább ezen az egy napon ne háborúzzanak, hanem egyesüljenek.

Történjen ez olyan formán, hogy a két étterem központja között félúton, Amerikában, egy napra nyitnak egy közös éttermet, és egy egyesített szendvicset, az úgynevezett McWhopper-t árulják, a bevétel jelentős részét pedig jótékony célokra fordítják.

Erről komoly kampány is készült, reklám videókkal, összehasonlító képekkel, és nyilván nem kis mértékben ennek hatására a meki igen mereven és határozottan elzárkózott ettől az egésztől. Leginkább az volt az érv, hogy véleményük szerint nincs is háború a két étterem lánc között, tehát nem szükséges béke napot sem rendezni. Persze mindenki pontosan tudja, hogy a BK részéről ez egy elég profi reklám húzás volt, a meki jelenleg amúgy is eléggé megtépázott jó hírének további aláásására, a meki pedig értelem szerűen nem vállalta és nem vállalhatta ezt, mindenféle hülye indokkal, mert eléggé satnyán nézett ki az ő szendvicsük a BK mamut alapjára rakva. Itt az egyik videó a sok közül a témában:

Mivel tehát szemmel láthatóan a Burger King bátran beleállna egy ilyen megmérettetésbe, de a meki nem, azt gondolom nem állok távol a valóságtól azzal a kijelentéssel, hogy még a két giga gyorséttermi hálózata között is iszonyatosan nagy minőség és méret különbség van, és nem a meki javára. Persze tény, hogy Burger King jóval kevesebb van (itthon), de nem is zárják be őket folyamatosan. Ugyanaz a rendszer, ugyanaz a modell, mégis az egyik tud működni, a másik pedig már nem igazán. Kénytelen vagyok arra gondolni, hogy nem okozhatja ezt más, csak a minőség különbség, mind a hús, mind a saláták, mind a kávé mind pedig pl. a gyerek menü ital tekintetében.

Azt például, amit néha a meki narancs juice néven a kezembe adott, sokkal inkább nevezném a tipikus régi retro szörpnek, amiben csak a színezés kedvéért volt valami a vízen kívül. Nyilván ezeket mind sűrítményből állítják elő, a keverési fokozatot gondolom az étteremben beállítva, a központi előírásnak elvileg megfelelve, de sok esetben érezhette az ember az „ebből az adag sűrítményből kihozok három-négy adagnyi italt” hozzáállást. Ezt pl. a Burger Kingben a dobozos Hohes-C mellett nehéz lenne megoldani. De térjünk vissza a jelenbe.

A marhaburger sült libamájjal verzió McMenü pluszban, tehát (elvileg) megfelelő méretű üdítővel és krumplival 1910,- Ft, a libacombos változat 1810,- Ft. Előbbi oké, hogy májas, de szerintem sem a krumpli, sem a szendvics, sem a marhahús szelet mérete nem éri el a bármilyen átlag kézműves burgerező méretét, és számomra a minőségét sem. Árban pedig 1490-1790 közötti területen mozgunk máshol, persze van ennél drágább is, mint a Dallas, de azért azt már konkrétan pofátlanság és sértés lenne egy lapon említeni a mekivel.

Összességében tehát én azt állapítom meg, hogy azonos árban, vagy pár száz forinttal olcsóbban, méretesebb szendvicseket, nagyobb húsokat, jobb és több tartalommal, nagyobb adag és finomabb krumplival kapunk egy teljesen átlag street food burgerező helyen is.

Kérdés, hogy miért működik mégis a meki jelenség? Először is nem működik, legalábbis messze nem annyira, mint sok évvel ezelőtt, éppen a fent leírt okok miatt. Ha nincs igazán konkurencia és alternatíva, úgy nem nehéz jónak lenni, főleg egy olyan országban, akik sokáig kólát és banánt is csak a pult alól kaphattak titokban, és minimális mennyiségben. Ha megnyílik egy olyan fényes és tágas gyorsétterem csoda, ami a nyugatot, a külföld érdekes és jobb világát jelenti, az elég sokáig beég az emberek agyába, és valóban minőségi, végre elérhető és hőn áhított termékként tekintenek rá. Ezt adta nekünk a Régi posta utca első meki étterme.

Ez azonban elég régen volt, de ha úgy vesszük, a rendszerváltás hajnalán, 1988-ban megnyíló első meki elég sokáig megalapozta a sikerét nálunk is. Több, mint 25 év telt el azóta, és csak az elmúlt 1-2 évben hallani a durva visszaeséseket, tehát jó negyed évszázaduk volt a profitszerzésre, ami azt gondolom, nem kevés. És nyilván itt most nekiállhatnék feltételezésekbe bocsátkozni, hogy akkor biztos még jó is volt, és minőségibb alapanyagokból készült, de ezt sem megerősíteni sem cáfolni nem tudnám.

Ezért marad csak az érzés, hogy egy cseppnyi nyugat volt, egy morzsányi elérhetetlen luxus, valami olyanból, ami a magyaroknak akkoriban nem adatot meg (meg túlzottan ma már megint nem). Mondjuk hozzá teszem nekem sem, mert jó sok éve volt már itthon meki, mire én egyszer be tudtam jutni enni. Ezzel gondolom sokan voltak így, még jobban felerősítve mindenkiben az elérhetetlen vágytárgy érzetet, amely erősen hozzájárulhatott ahhoz, hogy maradt is a töretlen siker 25 éven keresztül.

De ha kielemezzük a helyzetet, még egy okot is valószínűsíthetünk a népszerűség vesztés mögött álló esetleges gyengébb minőségen túl. Mint fent leírtam, kb hasonló árban kapunk meg a mekiben egy nagy menüt, mint egy kézműves hamburgerezőben, azonban a kettő között sok különbséget lehet felfedezni.

Ahol mi rendelünk, ott a szendvics frissen készül, akkor sütik a húst, a mekiben sok esetben ez a csúszkáról jön le és percek óta ott áll. A meki krumpli számomra kifejezetten kellemetlen, egyszer már pürésített és újra összeállított változata nem nagyon emlékeztet az eredeti termékre, míg máshol steak burgonya, vagy nem ritkán eredeti, igazi, házi sült krumpli jár, jóval nagyobb adagban. Az italokat a legtöbb helyen fél literes üveges változatban adják, míg itt a gépi, vegyes mértékben kevert sűrítményből. Nyilván ennek központi okai is vannak, a meki erősen centralizált, mindent egy helyről kell rendelni és önmaga látja el a saját hálózatát, de azt hiszem abban nem lehet vita, hogy ez elég erősen a frissesség rovására megy.

Mindezek mögött a másik fő ok, amit írni akartam a marketing. Ha valaki próbált már TV-ben vagy rádióban reklámozni, esetleg fizetős egy-, vagy fél oldalas újsághirdetést feladni, az nyilván tudja, mit jelent a reklám költség. Elmebaj horror a köbön! Százezrek, vagy milliók! De még egy ismertebb apróhirdetéses oldalon is elkérnek több ezer forintot egy komolyabb kiemelésért, akkor is, ha egy nyugdíjas néni egy 1000,- Ft-os makramét ad el.

A meki pedig nem egyszer és nem kétszer jelenik meg naponta a tv-ben csaknem minden csatorna reklám blokkjában szerepel, és nem elhanyagolható mennyiségű óriásplakátot és megvilágított buszmegálló táblát bérelnek a városban. És ehhez jönnek akkor még olyan finomságok, hogy csaknem minden jeles világverseny, EB-VB és olimpia támogatói között ott vannak, ahová gondolom nem lehet pár százezer, vagy pár millió forinttal bekerülni, mert körberöhögik az embert. Azt se felejtsük el, hogy több száz és több ezer négyzetméteres helyeket bérelnek a városok központi részein, tucatnyi alkalmazottal, mely szintén nem két forint.

Ne legyen kétségünk, ezt a töménytelen mennyiségű pénzt mi fizetjük meg az ételek árában. Nincs valami külön büdzsé, nem tesz be a tulaj ezekre egyéb saját forrásból pénzeket, ami erre megy, annyival kevesebb pénz jut az étel minőségére. Persze nyilván ők rengeteg mindent maguk termelnek, amit meg vesznek, olyan töménytelen mértékben teszik globális szinten, hogy elképzelhetetlen mértékű kedvezményeket kapnak gondolom, de akkor is van egy minimum ára a marha és csirkehúsnak, a krumplinak és a zöldségnek, amit ki kell fizetni.

És akkor még nem beszéltünk a profit igényről. Egyszer régen még mi is elgondolkodtunk rajta, és utána is néztünk, milyen feltételekkel lehet franchise mekit nyitni, de nem átlag embernek való móka, az biztos. Ezek alapján nyilván annak is, aki üzemelteti, illetve magának a központnak is olyan a megtérülési, bevétel és nyereség igénye (pl. a fent említett horror marketing költségek miatt), ami sokszorosa egy olyan kis átlag helynek, aki nem hirdet a Tv-ben, nincsenek óriás plakátjai és nem támogat olimpiát, kis utcában kis éttermük van, valamint csak néhány embert tartanak el, nem több tíz vagy százezret, közöttük a jogosan elképesztően nagy nyereség igényű tulajdonosokkal.

Azt gondolom nem alaptalan a feltételezés, hogy ezeknek a jelenségeknek az a logikus következménye, hogy az étel minősége sínyli meg a dolgot, mert egyszerűen nem fordítható rá annyi, mint egy családi kézműves burgerezőben, mert nem fér bele a rendszerbe. E mellett a központosítás miatt a friss alapanyagokkal sem tudnak versenyezni, árban is drágábbak vagy legjobb esetben is azonosak, és ezen összetevők már elegendőek is, hogy elinduljon az elpártolás.

De a marketing körbetekintés után térjünk vissza a jelenbe és Magyarországra. Beálltunk Pufival a drive részre, megrendeltük a libamájas szendvicset nekem, és mivel őt ez nem hatotta meg, két gyerek menüt neki, egyet nuggetssel, egyet csibe burgerrel, valamint további két játékot vásároltam külön, 390 Ft / darab áron.

Oké, tudom, vacak műanyag, mármint nem („csak”) a szendvics, hanem a játék, de szívügyem a dolog, ennyit a hülyének is megér, főleg nekem. (Ráadásul következő héten is visszamentem mint egy megszállott, mert 4-4 játék volt 2-2 hétre elosztva, és az új garnitúra is kellett. Persze nem nekem, csak a gyerekeknek. Az arról készült tálcás kép fent volt látható.)

A nuggetset nem kell bemutatni, mindenki ismeri, kis panírozott csirke falatkák, ha már enni kell itt valamit, ez lehet talán a legjobb választás. A csirke hús viszonylag olcsó, legalábbis a marhához képest, azt kevésbé éri meg másból előállítani, persze sem itt sem máshol nem teszik ezt, csak úgy mondom.

Bár az mondjuk tény, hogy Jamie Oliver utánament, bebizonyította, per és jogerős ítélet is született belőle, hogy a meki hagyjon fel a zsír, bőr, nyesedék és minden egyéb melléktermék ammónium-hidroxid-ban feloldásával, és aztán marhahúspogácsaként való értékesítésével, és ez meg is történt, de a meki kijelentette, hogy az eset valóban előfordult, azonban kizárólag az USA területén, Európában és máshol minden, amit annak mondanak tényleg és kizárólag 100%-ban igazi és eredeti marhahús.

Én ezt természetesen elhiszem nekik, mert bár az USA-ban megtették és lebuktak, hogy nem azt árultak, aminek mondták, de egészen biztos vagyok benne, teljesen kizárt az, hogy a nagyobb profit érdekében ezt bárhol máshol a világban megtennék. Az erről szóló cikkek hozzánk nem nagyon jutottak el, de a világban sok helyen olvashatók, például a Daily Mail Online oldalán is erre a linkre kattintva.

A nuggets után a sült krumpli sem igényel túl nagy bemutatást, legalábbis számunkra, mert ismerjük, de kicsit viccesen mondhatnám azt, hogy a mekis sült krumplinak viszont be lehetne mutatni a sült krumplit. Persze nem mondok ilyet, még viccből sem. Azonban úgy emlékszem, hogy azt a meki is írta régen, hogy ezek a sárgás fehér rudacskák ugyan burgonyából vannak, de valóban jelentős gyártási folyamatokon esnek át, mert először lepépesítik őket, aztán újra formába öntik, fagyasztják és végül kisütik, de csak azért, hogy ezt a szép vékony és hosszú állapotot elérjék, amit a meki krumpli jelent.

Abban is egészen biztos vagyok, hogy itt sem térfogat növelő, sem állomány javító, tartósító szer vagy egyéb őrület nem kerül hozzá a gyártási folyamat során, kizárólag 100%-ban burgonya, darálás, pépesítés, újraegyesítés, fagyasztás, és kész. Ennek ellenére nekem jobban megfelelne, ha a meki saját földjén vagy bárhol máshol megtermelt krumpli valami géppel úgy ahogy van feldarabolnák, és abban a maga egyszerű és természetes formájában fagyasztanák, majd azt sütnék ki.

Véleményem szerint nem beülős és étel rendelős megoldásokkal, felszolgálós rendszerrel lehetne javítani a megítélést (amivel jelenleg az USA-ban, vagy valahol máshol több teszt-étteremben is próbálkoznak), hanem ilyen puritán és földhözragadt megoldásokkal, mert nem azért megy be egyre kevesebb ember, mert nem étlapról kérhetünk, és nem pincér szolgál ki minket.

No de a krumpli és a nuggets után a lényeg, a libamáj burger már sokkal több szót érdemel. Első benyomás mindig a látszat és külalak, ennek milyenségét a mellékelt képen mindenki döntse el maga. Annyit azért azonban szerintem leszögezhetünk, hogy némileg igazak lehettek a korábbi kritikák, miszerint nem pontosan úgy néznek ki az ételek a valóságban, mint az azokat hirdető képeken. (Szerettem volna a meki oldaláról származó marketing fotókat idetenni összehasonlításnak, de gondolom ezerféle jog védi azok felhasználását, és egy nem túl pozitív hangú cikkben történő megjelentetésük biztos nem lett volna túl népszerű a jogi osztály szemében, ezért ezt kihagytam. Csak saját fotók vannak a posztban, de a libamáj burger képe így is igen beszédes.) Persze ez még mindig jobb, mint mondjuk egy Louis, mert ott a kép is borzalmasan néz ki az étteremben, a szendvics meg konkrétan rosszabb, mint a mekiben, vagy az egész világon bármi, de azért talán az is növelhetné a bizalmat, hogy ha, bár nem is pontosan ugyan azt kapjuk, de azért csökkenne a különbség a látott kép és a kézbe vett szendvics látványa között. (mondjuk lehetőleg a kép irányába elmozdulva)

Mindenesetre a szendvicsemben valóban ott volt a hús és a libamáj is, még azt is kell mondanom, hogy ez utóbbi nem is csak mutatóban. Nem egy fél kilós darab ugyan, de nem is egy uborka karika méretű májat kapott az ember, és ez mindenképpen elismerésre méltó, mert nem olcsó alapanyagról beszélünk.

Az állagával azonban már nem voltak ennyire rendben a dolgok. Olyan mértékben kiszárított, túlsütött volt, hogy az egyik oldala konkrétan majdnem kopogott. Nem akarok gonosz lenni, és nem ismerem a tényeket, de úgy tudom, a mekibe jelentkezőknek nem elvárás a szakirányú végzettség, tehát nem végzett szakácsok, séfek, kukták dolgoznak itt, hanem leginkább egyetemi évet halasztó, vagy már végzett de még szakmájában elhelyezkedni nem tudó vagy akaró fiatalok. És értem én, hogy minden előre csomagolt, mirelit, mindenhez kézikönyv van, mit hány percig és melyik gépbe kell tenni, az pedig visít, csipog és kakukkol, ha lejárt a szükséges idő, de azért ez így mégiscsak kicsit kevés, és az eredmény szempontjából eléggé lelombozó.

Egy normál szendvics esetén gondolom a teljesen standard húspogit szintén csipogásig bevágják az olajba, vagy megsütik a grill lapon, azonban egy libamáj kicsit több törődést és hozzáértést igényelne. Eleve gondolom nem teljesen egységes vastagságú és méretű legyártott darabok érkeznek, ezért már a sütési idő sem lehetne azonos. De ez csak egy tényező, komolyan és őszintén azt gondolom, hogy kellene ténylegesen hozzáértő, és szakirányú végzettséggel is rendelkező ember a meki konyhára, még akkor is, ha „csak” mirelit alapanyagokból összeállított ételekről beszélünk.

De az igazi gond még csak itt következett. Ezt az erősen túlsütött libamájat ugyanis kegyetlenül megküldték egy olyan borsos mustáros szósszal, amitől az ember füle kettéállt. Eleve a mennyisége is eltúlzott volt, pedig én aztán szeretem a szaftos szendvicseket, illetve olyan túlzottan pikáns, csípős ízt adott, ami minden más ízt sikeresen elnyomott, ha próbálkozott is volna ilyennel még másik összetevő.

A zsömi a szokásoshoz híven, nem vészesen rossz, de nem nevezhető különösen jónak sem, illetve ez is eléggé szállítmány függő. Volt már olyanhoz is szerencsém, ami totál fűrészpor hangulatú, meg olyanhoz is, ami majdnem hoz egy bolti zsömle szintet. Ezt gondolom ők is érzékelték, mert pl. a reggeli szendvicsek úgy tudom már jó ideje sima zsömlében vannak (legalábbis így volt egy éve, mikor utoljára ott reggeliztem).

A szendvicsben lévő marhahúsról nem tudok nyilatkozni. Az elmúlt hetekben hónapokban elég sok helyen és elég sokféle változatot ettem, de privát véleményem szerint egyiknek sem éri el a minőségét. Nem kellően fűszeres (mint pl. egy Dallas), nem grilles és füstös (mint pl. egy K-208) és még csak számomra nem is kellően marhahús ízű (mint pl. egy Haverom kifőzdéje). Én éppen csak a fölé sorolnám, amit a közértben mirelit hamburger húspogácsaként haza lehet vinni és meg lehet sütni, melynek Metro-s változatát az összes bódé burger forgalmazza az országban.

Komolyan és őszintén mondom, annyira szerettem volna valami jót írni, valahogy pozitívabb véleményen lenni, és így feltüntetni az éttermet és az ételt, de nem tudom. A nuggets és a csibe burger nem volt rossz, bár ez utóbbi szintén elég siralmas látvány, de ezeken kívül az összes többi ételünk nem sok örömöt okozott. A szendvics eleve nagyon kicsi, minden más kézműves burgerhez képest legalábbis biztosan, mert a legalapabb változatok is dupla ekkorák szoktak lenni. A krumpli a szokásos, én ízlésem szerin nem túl jó minőségű, vékony szálas, illetve alig került a dobozunkba a nagyon nagy giga menü+ ellenére. A szendvics zsömle teljesen felejthető, a hús kicsi és nem elég ízes, fűszeres, a libamáj túlsütött, a szósz meg túl csípős és túl sok.

Nem tudom meddig lesz még McDonald’s a világon és Magyarországon, feltételezem azért nem holnap mennek tönkre, de, hogy így 2015-ben nem jó az irány, az biztos. Ahogy fent kifejtettem, 25 éve még elég volt a látvány és a fény, meg az érzet nekünk, hogy beleharaphatunk egy falatnyi nyugatba, mára ez a mítosz ledőlt. Egyre jobb minőségű kaját keresnek az emberek, és találnak is, ezért a sok-sok alternatíva birtokában háttérbe szorítják a mekit.

Persze tény, hogy az ilyen kis vállalkozásoknak nincs hatalmas, frekventált helyeken lévő étterem lánca, viszont 1-1 külön vendéglátó helyet már csaknem minden sarkon fel lehet lelni, és ha az ember egyszer rátalál, inkább oda fog járni. Persze vannak a megszokott beidegződések, és ez még jó ideig menni is fog. Nagymamáék is pl. a múltkor a mekibe ugrottak be a Vígszínházi darab előtt, de például én már onnan pár utcával odébb a K-208-ba várakoztam, míg végeztek.

A mi generációnk tehát már keres és átáll, illetve a mostani fiatalok és egyetemisták is előnyben részesítik inkább már a kézműves helyeket, kis burgerezőket, pince klubokat, romkocsmákat. Elmúlt a varázs. Már nem a nyugatinál találkozunk az óra alatt, és utána megyünk a mekibe. Már nem az oktogon a célállomás a műjégpálya előtt és után. Sőt, jó ha egyáltalán kimozdulnak a fiatalok a tv, a számítógép és a tablet elől, de ha meg is történik, akkor is inkább egy kocsmába, vagy egy helyi kis kézzel készített hamburgerezőbe mennek, a frekventált helyen lévő, jól kivilágított mekikkel ellentétben, még ha ez kicsit több gyaloglással is jár.

Azt gondolom, jól is van ez így. Mindenki döntse el mit szeretne, akinek pedig ideje, módja és lehetősége is lenne, vagy lett volna arra, hogy a világgal együtt változzon, de nem tette meg, az viselje ennek következményeit. Nyilván egy ekkora hálózaton nem lehet reformokat véghez vinni egyik napról a másikra, de azt gondolom az alap ötletek is rossz irányba mennek.

Ha fel is mérték a helyzetet, hogy nagyon sok, azonos árú vagy olcsóbb, de nagyobb és jobb alternatíva érhető el, akkor sem ezen próbálnak változtatni, hanem egyéb felesleges látszat megoldásokon dolgoznak még napjainkban is. Állítsuk le mondjuk ezt a krumpli pépesítést, legyen csak simán felvágva az eredeti burgonya, adják azt (mint pl. a Semmi Extrában vagy a Black Cab-ben). Vagy legyen sokkal jobb minőségű, házi jellegű buci (mint a Dallas-ban vagy a K-208-ban). Esetleg tényleg érezhetően valami prémium minőségű marhahússal is dolgozhatnának, amire akár csak a fő konkurens, Burger King Angus marháját is említhetném, aki szintén centralizált, szintén mega étteremláncot üzemeltet, mégis meg tudja oldani. A látványosabb, frissebb és jobb salátájukról, a finom és nem csak fekete kávéjukról, és a ténylegesen 100%-os narancs italukról már nem is beszélve. És nem, sajnos nem a Burger King bérelt fel, hogy ezt írjam meg sok-sok pénzért, pedig remek jó lett volna, mert bár őket sokkal de sokkal jobbnak tartom, mint a mekit, de még helyettük is inkább kézműves burgerezőbe járok én is, ha tehetem.

A jelenleg látható, tapasztalható, kóstolható események ellenére azonban töretlen a meki merev ellenállása! Még mindig azt nyomják a reklámban, hogy a fagyi, meg a zacskó alján az utolsó szem krumpli tőled lesz az, ami, te teszed valamivé. És éppen ez az, amiről beszélek. A marketing csoport aki ezt készítette, ráérzett, pontosan tudja, hogy sok-sok évig a mítosz, az érdekesség, a beleképzelt többlet tartalom vitte a hátán a mekit, és tartotta folyamatosan magasan jövedelmező vállalkozásként.

Ez az ami megszűnt és elmúlt, ez a fény, ez a csillogás, ez a kuriózum jelentősége. Ezt akarnák valahogy vissza sugározni az emberek agyába, hogy az ott a zacskó alján egy csak neked ott maradt kis sárga csoda, nem pedig csak egy csoffadt kis krumpli(t tartalmazó valami) darab. Légyszíves legyél kedves, és gondolj ismét úgy a mekire, ugyan azzal az áhítattal, mint 15-20 éve, és hord hozzánk ismét az összes street food-ra költött pénzed! Ez már nem megy!

A meki csak egy kajálda lett a sok közül, és még csak messze nem is a legjobb, mindenki megszokta, hogy van, és bármikor be tud menni. Sőt, az emberek talán éppen hogy nem változtak, mindig az újat és érdekeset keresik, a többet, a jobbat, az eddig nem tapasztaltat. És ezek most, 2015-ben a kézműves hamburgerezők, és remek street food helyek (pl. Karaván), amik 25, de még 5-10 évvel ezelőtt sem voltak elérhetők ilyen számban és minőségben, mint manapság.

Összességében azt gondolom, a meki nem biztos hogy nem akar, inkább talán nem tud váltani. Vagy tud, csak nem jó irányba. Az én véleményem szerint központosított mirelit rendszerrel sem ugyan az a minőség, valamint a reklámok, bérleti díjak, alkalmazottak és a tulajok nyereség igénye miatt ugyan az az ár sem fog soha beleférni, mint máshol, a kis családi vállalkozásoknál. Nagyon sokáig jártam én is a mekibe, nagyon sokáig nekem is valami csodát jelentett, de a varázs már sok-sok éve elmúlt. Bevitte még az embert az „illat” és az éhség, de mára már az sem, ha három házzal odébb van egy kézműves hamburgerező, nagyobb szendviccsel, frissebb alapanyagokkal, ízesebb hússal, kétszázzal olcsóbban.

Én persze ettől függetlenül nem kívánok semmi rosszat a mekinek, sőt, bízom benne, hogy tudnak úgy váltani, hogy fenn tudjanak maradni, és esetleg 10 év múlva döbbenten emlékszünk majd vissza a mostani állapotokra, minőségre és válság helyzetre, mert valami irdatlan prémium burgereket áruló lánc lesz belőlük. Azt gondolom, ezzel azonban az ő esetükben olyan ár is együtt járna, ami visszahozná sokunk számára az 1988-as Régiposta utcai nyitást, és csak a vastagabb tárcával rendelkezők engedhetnék meg maguknak rendszeresen. Ettől függetlenül lehet, hogy épp ez mentené meg őket. Visszajönne a köztudatba az, hogy a meki extra, a meki nehezen elérhető, nem egy minden napi kaja, és remek a minősége, mert mostanra sajnos már nem így gondolunk rá.

Kövess minket!