Trogir – Horvátország 2015

Idén 2015-ben Horvátországba sikerült eljutnunk egy rövid, de tartalmas nyaralás erejéig. Jártunk már Horvátországban többször is, Krk szigeten Malinska-ban illetve még az őskorban Tucepi-ben is, azonban itt eddig még nem, így azért volt bennünk némi vizsgadrukk. Sok ember úgy van vele, hogy egész életében mindig ugyan arra a helyre jár, akár 10-20 évig is. Vagy azért, mert fél az új helyen a csalódástól, vagy mert szereti, hogy ott már ismeri a környéket, tudja mi merre van, és megismeri őt is a sarki fűszeres. Mi nem ilyenek vagyunk. Az egyetlen hely talán, ahová többször visszajárunk, és ha tehetjük, újra megyünk, az Amalfi, de ezen kívül nem igen voltunk egy helyen több alkalommal, szeretjük az új dolgok felfedezését.

Ettől függetlenül persze abszolút el tudjuk fogadni ezt a jeleséget, még kb. 10 éve mikor Tucepiben jártunk, fix ülőhelye volt mindenkinek a szállodai étteremben, és egy cuki 100 év körüli angol házaspár volt az asztaltársaságunk mindig, Joanne és Norman (innen is üdvözlet nekik, remélem még mindig együtt vannak, és jó egészségnek örvendenek). Ők mesélték el, hogy 30 éve ugyan oda, és ugyan abba a szállodába járnak, sőt, még az évnek is teljesen ugyan abban az időszakában. Ők biztosra mennek, tudják mire számíthatnak, túl sok meglepetés nem érheti őket. Persze rajtunk kívül, mert mi azért okoztunk nekik pár kellemes pillanatot.

Egyik alkalommal például az ott megvásárolt kétszemélyes felfújható csónakot próbáltuk használat után leereszteni, hogy felvihessük a szobába, mert bár volt a szálloda alagsorában ezeknek tároló, de hevertek parlagon a nyitott ajtó mellett, és magyar mentalitáshoz szokva nekünk ez nem a megfelelő biztonsági fokozatnak minősült. Szóval ott fetrengtünk a földön az alagsorban, a csónak tetején, próbáltuk minél nagyobb felületen nyomni, hogy a maradék levegő is kijöjjön belőle, mikor is arra jött Joanne és Norman. Azt tudni kell, hogy ez egy totál félreeső oldal bejárat volt, cirka rejtek útnak minősült a part felé, mint egy szerviz folyosó, és előtte nem jött arra senki, épp csak a legcikisebb pillanatban az asztaltársaink. Joanne meg is jegyezte: „Uhh, what a boat!!!” Ez azóta is szállóige nálunk, ha égünk valami hasonló szituációban. Na de kanyarodjunk vissza az eredeti történetünkhöz.

A feltétel rendszer

A választás tehát 2015-ben Trogir-ra esett, azonban nem egyszerű előzményekkel. A nyár elég sűrű volt munka és szabadidős programok tekintetében is, augusztus közepén maradt egy hét erre, de ezt csak az előtte való héten tudtuk meg. Feltétel és igény rendszerünk pedig nem volt egyszerű, el lehet képzelni, milyen kutató munka kellett, az ideális hely és szállás megtalálásához, de végül sikerült. Eleve közeli helyet akartunk, 6-7 óra távolságban, hogy ne kelljen 10-12 órát vezetni. Aztán még legyen free wifi (munka miatt), ingyen parkolás, klíma, közeli kavicsos tengerpart, nem betonos létrás bemászós partszakasz, csendes szálláshely de látványos nagyvárossal a közelben, és mindez lehetőleg nem megfizethetetlen áron, egy héttel az utazás előtt. Nem sok eséllyel indultunk neki, de sikerült.

Néztük sokáig az AirBnb-t is és a Booking-ot is, végül ez utóbbin sikerült megtalálnunk a megfelelő, minden elvárásunkat teljesítő szállást. Ez persze garancia még nem volt semmire, hogy jól is fogjuk érezni magunkat, mert leírva minden szép, de a valóság majd csak a helyszínen derül ki.

Azért esett Trogir-re a választás, mert eléggé közel van, 7 óra út, nagyon szép kavicsos partszakasz, gyönyörű tiszta tenger, és azért eléggé délen van már ahhoz, hogy ennek a hőfoka is ideális legyen. Az estékre pedig ott van Trogir Unesco védelem alatt álló, világörökség részének nyilvánított óvárosa, a remek éttermeivel és hangulatos sikátoraival, ami több, mint kielégítő, ha az ember sétálni, várost nézni, éttermezni szeretne esténként a strandolás után.

Az árak

Az első kérdés persze manapság sajnos egy magyar embernek, főleg külföldi utazás kapcsán (meg lassan sajnos egy belvárosi utazás kapcsán is) az ár, hogy oké, de mindez mennyibe kerül. Az utazás oda és vissza összesen kb. 3 tank benzin, azaz 150 liter, ez a jelenleg aránylag barátságosnak mondható üzemanyag ár mellett kb 50e Ft. Mi öten mentünk, 3 felnőtt és két gyerek, tehát 10e Ft / fő az oda vissza út, ez ha nem is kevés, azért soknak sem mondható sajnos már manapság. Szerintem busszal is drágább és kényelmetlenebb lett volna, repülővel pedig ha gyorsabb és kényelmesebb is, olcsóbb semmiképp. Szállásra egy kiváló apartman épületet találtunk, melynek a második emeletén volt a 40nm-es lakásunk, két erkéllyel, melyből egy a tengerre, egy a hegyekre nézett. Öt főre ággyal, WiFi-vel, TV-vel, klímával, kifejezetten igényes és tiszta berendezéssel és fürdőszobával, 100 méterre a tengerparttól. Mindez a közel egy hetes tartózkodásra ha minimálisan is de 100e Ft alatt volt, az öt személyre vonatkozóan (oké, hogy két gyerek, de ugyan ezt az árat kaptuk 5 felnőttre is mert 5 rendes ágy volt), így 20e Ft / fő a szállás, ami véleményem szerint szintén nem mondható vészesen soknak. Ezekkel összességében az utazás oda vissza és a szállás kb. 30e Ft / fő 2015-ben a Horvátországi tengerparti nyaralás tekintetében, amivel kapcsolatban azt gondolom, hogy Balaton környékén is csak a leglepukkantabb apartman férne bele ennyiért.

Balaton kontra tengerpart

Pár éve úgy emlékszem volt is egy összehasonlító videó interjú valamelyik TV magazin műsorában, éppen Magyarország és Horvátország vonatkozásában. Teljesen azonos feltételekkel választottak apartmant, felszereltségi szintre és férőhely számra, azonos fogyasztással és szolgáltatásokkal, és Horvátország jött ki olcsóbbra. Nyilván az utazási költség jelentősebb, de ha közel, 600-700 km távolságra megy az ember, akkor elég sokat tud itt is spórolni. Összességében azért ezt mégiscsak a tengerpart, és bár ismerem én is a dalt, hogy „Nekem a Balaton, a riviéra”, de azért ezzel nem mindenki van minden tekintetben így. Én például a Balatoni miliőt, a partot és a minden vele járó egyebet kifejezetten szeretem, magát a vizet azonban már kevésbé. Az éttermek, a fagyizók, a hangulat tényleg nagyon kellemes, de a vizet én csak nagyon ritkán vállalom be. Leginkább azért, mert vagyok túl vastag, és nekem szinte mindig túl hideg a víz. Ebben soha nem találtam megértő fülekre, főleg korábban Eric Cartman testű haverokkal keveredtem éles vitákba, mikor közölték, hogy gyík vagyok, én pedig kellő tisztelettel, de próbáltam velük megértetni, hogy a fókák az északi jeges tengerekben is vígan fürdőznek, de attól az még nem meleg. Maradtunk is ennyiben, de ez a viszonyom a vízzel azóta sem változott. Folyamatosan ugrálni már öreg és lusta vagyok,  álló helyzetben nem fázni meg gebe.

Illetve épp a múlt évben volt tömeges hányásos hasmenéses járvány is több partszakaszon, persze mindenhol állították, hogy nem a vízminőség, mert az teljesen rendben van, csupán egyedi elszigetelt esetekről van szó, véletlenül épp egy időben. Azt hiszem még valami biológus ivott is egy pohárral a tó vizéből. Ezzel csak annyi a gond, hogy mind a tisztasági mérést, mind pedig ezt az ivást a tó közepén oldották meg, ami abszolút nem mérvadó, mert az ember nem ott fürdik, a parton pedig sok esetben inkább posványnak nevezhető a partszakasz mintsem kellemes fürdőzésnek. Félreértés ne essék, ez a miénk, a Magyar Tenger, én is szeretem, csak minden ember mást részesít előnyben, és maga a víz nekem nem okoz akkora élvezetet a Balatonon, mint mondjuk 15 éves koromban. Most már inkább a vízen kívül minden egyéb az ami jobban érdekel, öreg és nyűgös lettem.

Illetve nem mellékes, hogy azért el-el gondolkodom, mikor a 70-80-90 éves német turista csoport bemegy a vízbe, és 4-5 óra múlva kijön, hogy akiket ilyen korban sajnos már saját elmondásuk szerint is eléggé komolyan érint az inkontinencia, ilyenkor ez a problémájuk valahogy nem jelentkezik. Különösen zavaró ez számomra, mikor a gyerekem arra felé lebeg a víz tetején az úszógumijában. Ehhez pedig még érkezik menetrend szerűen egy egy felém haladó sikló a víz tetején, időnként némi kacsa és hattyú ürülék, és állandó jelleggel az iszapos fenékben cuppogás. A legnagyobb tiszteletem és szeretetem ellenére is ezek miatt úgy érzem, hogy egy édesvízi, strandolásra használt tó sosem fogja azt a tisztasági szinten elérni, mint egy sós vizű tenger, és ezért számomra sajnos ugyan azt az élvezeti szintet sem, ebben az összehasonlításban pedig különösen fájdalmas az, hogy összességében és fajlagosan ez még drágább is, mint egy közeli tengerpart.

Költőpénz és általános árak

Visszatérve Trogir-ra tovább boncolgatnám kicsit még az árakat az élmény előtt, mert nyilván a költőpénz fogalma is létezik a világon, és erre még nem tértünk ki. Kezdem azzal, hogy a kavicsos tengerpartra való tekintettel indulás előtt vízi cipőt kerestünk mindenkinek. Pufinak még maradt régről (egyszer még azt is Horvátországban vettük), az enyém már tönkrement, a nagyobb gyerek már kinőtte az övét, a kicsinek meg még nem is volt. Itthon végigjártunk az összes Dechatlon-t és Deichmann-t és vagy tök üres volt a polc, vagy volt 2-3 darab ronda színben és nem jó méretben. Vízi cipők nélkül indultunk hát neki az útnak, de bíztunk ismét a Horvátok korrektségében, és nem alaptalanul.

Érkezésünket követően egy fél napunk maradt már csak, ezt azonban elég tartalmasan töltöttük. Belefért még pár óra tengerpart is, és vissza kell utalnom az előző bekezdésre, itt a tisztaságon túl a hőfok is számomra messze a Balaton által nyújtottak felett volt. Idén voltam már a Balatonban is, és tényleg nagyon jó meleg volt, de alapvetően nem ez a jellemző rá (nekem legalábbis). Nem volt olyan alkalom, hogy 5-10 perc után ne kezdenék el fázni a vízben, az úgy meg nem túl nagy élvezet. Értem én, hogy a víznek alapvetően lehűtő feladata van, de nekem ezt a Balaton túlteljesíti. Mivel már nem vagyok 15-18 éves sajnos, nem ugrálok, nem labdázok, leginkább a kölköket nézem, hogy merre kolbászolnak, ez a passzív folyamat pedig nem elegendő a túlzott hűtő hatás ellensúlyozásához. Itt azonban volt, hogy egy órán keresztül ki sem mentünk, aztán is csak azért, mert wc vagy kaja igényünk volt, de nem egy rám gabalyodó hínár, madárkaki, arcomba úszó sikló, vagy a víz hőfok űzött ki egyszer sem. A tömény só szétmar mindent, illetve a kavicsos tengerfenék miatt nincs kavargó iszap, és 1-1,5 méterre is látható minden lefelé, így valakinek ha üríteni támadna kedve, ez talán visszatartja. A sirályok és egyéb halász madarak pedig nem partközelben, hanem bent a nyílt vízen vadásznak, így se toll, se madárkaki nem környékezi meg az embert.

A első kellemes strand élményt követően az érkezési napon még a városba is bevetettük magunkat, ami igencsak nyüzsgő forgatag, rengeteg étteremmel, fagyizóval, remek sétánnyal és sok látnivalóval. Mi konkrétan nem itt szálltunk meg, hanem innen egy településsel odébb, ami autóval két perc, de busz és kishajó is behozza az embert, amit ki is próbáltunk. Ez nekünk be is vált, mert először is Trogirban sokkal drágábbak a szállások, másodszor pedig itt azért hajnal 2-3-ig elég nagy az élet és a hangzavar, amit inkább fiataloknak javasolunk, két gyerekkel azért 11 óra után már nem árt a csend és a nyugalom. Egy (illetve sok) kis híd vezetett át a városon ideérkezésünkkor a szállás felé, az egyik mellett pedig észrevettünk egy hatalmas piacot, amit már akkor eldöntöttünk, hogy ki is próbálunk, ezért erre vettük az útirányt a sétány előtt, és megérte.

A piac

A szokásos zöldség, gyümölcs, ital és szuvenír áruk mellett számos strand cuccokat kínáló stand található itt, és az áraik valami egészen meglepőek. Főleg pedig hogy mivel ez egy piac, nekem meg a véremben van, még alkudoztam is sokszor, és bár épp ennél nem sikerült, de így is lényegesen olcsóbban jutottunk hozzá ahhoz amit akartunk, mint otthon tettük volna. Konkrétan hegyekben álltak a vízi cipők, minden színben és méretben, egységesen 40 Kuna, azaz kb. 1600,- Ft értékben. Összehasonlításképpen mind a Dechatlonban mind pedig a Deichmann-ban 2490-3490 között láttunk nem is tetsző, vagy méretben sem jó cipőket, de leggyakrabban 2990,- Ft volt az az ár, amiért elérhető volt, és ez is közel kétszer annyi, mint amennyiért végül Horvátországban vettünk mindenkinek. És oké, ez egy piac, de egy eléggé felkapott, turista tömegekkel megáldott tengerparti nagyvárosban, abszolút szükség termék tekintetében, simán lehetne drágább is, mint a Budaörsi nagyáruházban, mert ott mondjuk nem ez a sláger termék.

Ugyan ez történt úszógumi fronton is. Félreértés ne essék nem vagyunk olyan felelőtlenek, hogy az úszni még nem tudó 3,5 éves gyerekkel úszógumi nélkül indulunk neki a tengerparti nyaralásnak, nem erről van szó. Neki megvan a 2-3 aktuális Jégvarázs és Csingling változat, napi hangulat függvényében. Pufi akart magának felnőtt úszógumit, hogy tudjon benne punnyadni és heverészni a vízen lebegve. Otthon ez is cirka esélytelennek bizonyult, mert vagy nem találtunk ilyen méretben, vagy sok ezer forintot kértek érte. Itt a felnőtt méretű úszógumi, egy méteres belső átmérővel 35 Kuna volt, melyet én le is alkudtam 30-ra, így 1200,- Ft körüli áron jutottunk hozzá. Balatonon ezért gyerek karúszót sem kapunk, nemhogy felnőtt méretű úszógumit.

A piacra betévedésnek számos egyéb előnye is volt. Van a hátsó részen egy pékség, ahol folyamatosan sütnek, és nem csak átlagos pékárú, de még pizza is van bent, a gyerekek nyomtak is 1-1 szeletet uzsonnára. A sütőből éppen akkor kivett, hatalmas friss gőzölgő pizza szelet 10 Kuna, azaz kb. 400,- Ft amit ismételten ajánlanék figyelmébe a Hamburger Bár Gyula tulajának, a maga 650,- Ft-os senyvedt pizzaszeletének ismeretében. Pár méterrel tovább sétálva pedig egy shrimp sütödét találtunk, ahol hatalmas sor kígyózott. Két hölgy készítette az ételt, illetve az egyik készítette a másik pedig kiszolgált. Hatalmas vaslapon pirultak a láthatóan fél órával korábban kifogott rákocskák, egy ciabatta zsömlébe pedig 5 darab került, háromféle választható szósszal, de akár mindhárommal egyszerre is. Volt tartár, fokhagymás szósz, és ajvár is. Mindezekkel megpakolva egy igen emberes shrimp-burger állt össze, mindösszesen 30 Kuna azaz 1200,- Ft-os áron. Oké, ez nincs ingyen, de ilyet otthon nem nagyon eszünk, és a Balaton parton is kerül ennyibe egy bódé-burger.

A piacozási élményeinket követően bejártuk keresztül kasul az egész várost, felderítettük a sikátorokat és végigjártuk a kikötőt is. Itt ez hatalmas élmény, mert én eddig ennyire közelről és ekkora hajókat még nem láttam. Sok üdülőhelyen, tengerparton vannak szép nagy hajók, yachtok, de a meder kotrás miatt azért ez nem a nyaralók között szokott lenni, hanem távolabb, a szeparált kikötőkben, vagy konkrétan csak az öbölben horgonyoznak és kis csónakon jönnek ki az emberek, mert nincs rá hely. Itt azonban közvetlenül a sétány mellett van annyira mély a tenger, hogy olyan batár luxus hajók és vitorlások álltak bent, amikről nem tudtuk eldönteni, hogy akkor ez még egy nagyon gazdag család vagy vállalkozó szerény kis magán járgánya, vagy már egy utazást szervező multi vendéghajója. Mindenesetre igen látványosak voltak, és nagyon feldobták a partszakaszt.

Fagyi fronton is is hasonló a kínálat, mint a Balatonon, minden sarkon van egy kínáló egység, és ezeknek ízben és árban is legalább akkora a szórása, mint a Balatonon, ha nem nagyobb. Futottunk bele egészen vállalhatatlan, fagyott víz verziókba, azonban volt igazi krémes, és egészen jó hideg krémdesszert is, de saját véleményem szerint azért egyik sem érte el a Balaton melletti legjobb fagyizók minőségét. Árát azonban sajnos igen, sőt, jelentősen meg is haladta, mert míg idehaza 250 körül van jelenleg a drágább változat, Trogirban 6 Kuna alatt nem találtunk egy gombócot, de inkább 8, nem ritkán 10 Kunát is elkértek érte, ez pedig barátok között is több, mint 400,- Ft, és annyira jó nem is volt. Javasolni talán egyedül csak a piac kis híd felöli bejáratnál lévő pénzváltó bal oldalában lévőt tudom, mert az ott az olcsóbb és a jobb fajták közé tartozott. Mondjuk elég frusztráló volt az az irdatlan néptömeg, ami ott hömpölygött, de legalább le lehetett ülni, és elnyalni a megvásárolt gombócokat. De azért alapvetően aki igazán jó fagyit akar, inkább a Balatonra menjen.

Bár elsőre mellbevágónak és eléggé fantáziátlannak tűnik, de a fagyik helyett javaslom inkább a jégkrémek előnyben részesítését, ezek ár érték arányban verik az itthoniakat, és egészen érdekeseket is lehet találni. Itt is zömében Algida termékeket láttunk, mint itthon, azonban meglepő módon teljesen más kínálatban, csupa olyan változatot, amit Magyarországon nem lehet kapni. Ez úton is szeretném jelezni az Algidának, hogy legyen kedves azokat a jégkrémeket idehaza is árulni, amit a horvát tengerparton forgalmaznak, mert nem értem, mi miért kell, hogy kimaradjunk belőle. Egyik ilyen például egy amarénás változat, amit nagyon kedveltünk, a másik pedig egy pálcás panna cotta csoda, amiből nagyobb mennyiséget fogyasztottunk. A gyerekeknél a favorit pedig az a Milka koprodukcióban gyártott változat volt, ami konkrétan úgy nézett ki, mintha egy vastag tábla csokiba beleszúrtak volna egy pálcikát. Ezek ráadásul 8-12 Kuna között mozogtak, 2-3 gombóc fagyi méretben, tehát mind az itteni fagyi, mind pedig az otthoni jégkrém árakat verni tudták. Otthon pl. egy Magnum már az egészen elborult 600-700,- Ft-os áron kapható, cirka a közértekben is, itt pedig az azonos méretű legdrágább, és sokkal exkluzívabb jégkrém is csak 480,- Ft-ra jött ki, de emlékeim szerint pl. a Milka változat 9 Kuna volt, ami cirka 360,- Ft, nincs két gombóc fagyi ár.

És akkor következzenek a tengeri herkentyűk. Ez mondjuk alapvetően egy általános úti élménybeszámoló és nem egy gasztro poszt, de azért mindenképpen említenem kell ezt a területet is. Több helyen is ettünk, értelem szerűen, de szerencsére nagyon nagyot sehol nem kellett csalódnunk. Voltak persze erősebb és gyengébb változatok is, a leginkább említésre méltó a Kristian a remek házi tésztáival, és a Picolo Ponte a kiváló kalamárral, de mondjuk érdemes elkerülni a Konoba Toma nevezetű inkább megúszós, mintsem alázatosan a vendégekért élő és finom ételt adó helyet. Ezeket persze amint lesz idő, majd részletesebben is kifejtjük, de még a nyár eleji sümegi utat sem tudtuk leírni, szóval ez még nem ma lesz, de előbb utóbb el fognak készülni ezek a bejegyzések is. Az mindenesetre tény, hogy ha már tengerparton jár az ember, tengeri herkentyűt mindenképpen egyen, még az is, aki egyébként nem szereti a hal ételeket, mert ez itt egészen más. Nekem az Amalfi és a korábbi horvátországi utazások alkalmával egyértelműen a rántott kalamár lett a kedvencem, főleg ha ehhez adnak valami jobb féle sült krumplit, és egy fokhagymás vagy zöldfűszres szószt, akkor nekem ennél több nem is kell. Itthon a nyilván mirelit változatok miatt ezek inkább ehetetlen guminak számítanak, mintsem élvezeti értéket is adó ételeknek, éppen ezért kell mindenképpen kipróbálni, ha az ember végre eljut egy tengerhez.

Ezek az ételek azért nem olcsók, de nem is voltak azért megfizethetetlenek. 60-80 Kuna volt pl. a rántott kalamár átlagos ára, ez cirka 2400-3200,- Ft közötti árat jelent, ami sajnos nem kevés, de mondjuk körettel idehaza is van 2400-2600,- Ft körül egy teljesen átlag húsos főétel, ami előtt egy 690-890-es levest vagy előételt simán meg tud enni az ember, úgy pedig szintén 3200 körül vagyunk fejenként. Ezek a hal ételek a sok fehérje miatt viszont olyan laktatóak, hogy nem kell előtte leves (meg nem is nagyon van), abszolút kiadós adag egy főnek egy ilyen porció. A tészták ennél olcsóbbak, 60 körül is van már komolyabb adag, melyből mindenképpen és egyértelműen a Kristian nevű éttermet javasoljuk. Itt főleg a házi tészta ételek a legjobbak, minden felszolgáló szól hozzánk 1-2 magyar szót, a főnök valamint egyben fizető pincér pedig kifejezetten kedves, ha már másnap jövünk emlékszik ránk, kezet fog velünk, éppen csak meg nem lapogat, és a gyerekeket is nagy örömmel üdvözli. Ez volt az egyetlen hely, ahol az étkezés végén grátisz snapsszal is kínálják az embert, és mindezek okán az is, ahol sorba kellett állni asztalért minden érkezéskor. Itt tudják, hogy a vendégekből élnek, és ennek megfelelően is kezelik őket, de ezt majd később, egy önálló hosszabb bejegyzésben, fotókkal is bemutatjuk.

Összességében tehát egy nem túl hosszú, de annál tartalmasabb, és remek nyaralást sikerült idén Horvátországban töltenünk. Pihentető is volt, de egyben élménydús is, sok finomságot ettünk, kedves emberekkel találkoztunk, és sok olyan emléket szereztünk, amikre még évek múltán is örömmel gondolunk majd vissza. A gyerekeknek is nagy élmény volt, és remélem azért jövőre is lesz lehetőségünk legalább egy ilyen kiruccanásra, mert bár a költségvetés manapság mindenhol igen szűkös, ennyit mindenki megérdemelne az egész éves kemény munkáért. Mindenesetre egy gondolatkísérlet erejéig legalább érdemes eljátszani vele, ha valakinek 2016-ban belefér egy egy hetes balatoni nyaralás szállodában vagy panzióban, vesse össze akár a Booking-on akár az Airbnb-n, hogy mit kapna azért Horvátországban, és lehet, hogy meg fog lepődni. Költőpénzben olcsóbban kijön, ha nem tud vagy akar éttermezni egyáltalán, lehet akár egy hétre is kaját vinni ha apartmanba megy az ember, illetve van ott is közért, és bár az útiköltség lényegesen több, mint a Balaton vonatkozásában, a szálláson éppen be tud jönni ez a különbözet, a költőpénz szükséglet pedig meggyőződésem, hogy a balatoni szint alatt marad.

Mindenkit tehát csak biztatni tudok, ha van rá egy kis keret és lehetőség, ugorjon el egy közeli Horvát tengerpartra, akár csak pár napra is, az a pár száz kilométer nem olyan vészes, az élmény és az emlék viszont felbecsülhetetlen. Minden másra pedig ott a MasterCard….

Kövess minket!