Landliebe tejtermékek

Megszoktuk, hogy a reklámok hazudnak. Néha olyan lusták, hogy már fantáziát sem visznek bele csak hazudnak valamit, hogy vásároljunk. Mondjuk egészen egyszerűen azt mondják, hogy az a legjobb, legfinomabb, vagy legvalamibb, de ez a tuti, vedd meg most azonnal! De persze azért a sok előírás és bírság után ma már óvatosabban fogalmaznak: „ettől a krémtől […]

Tovább olvasom


Levendula kertvendéglő, Nagykovácsi

Régi-új étterem A Levendula kertvendéglőben első alkalommal jártunk, lévén, hogy új étteremről van szó. Mondjuk inkább, hogy régi-új étteremről, hiszen azonos helyen, stábbal és külalakban ugyan itt korábban a Trendl ház étterem futott, mely 2015 elején bezárt. Ezt a bezárást mondjuk meg is tudom érteni, de mi azt is kipróbáltuk, megérte-e a váltás. Kövess minket!

Tovább olvasom


Betevő Burger Restaurant

Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és így gomba mód szaporodnak is az úgynevezett kézműves hamburgerező helyek. Ezek természetesen elég gyakran a hand made burger jól csengő fémjele mögé bújó, de kizárólag egynyári meggazdagodásra létrejött vállalkozások, melyeknél még a mekiben is jobb a lapos burger, de akad persze olyan is, ahol annyira jó a kínálat, hogy a […]

Tovább olvasom


A legegyszerűbb hókifli, ami nálunk „hógolyó”

Hókifli szilvalekvárral töltve

Ez „AZ” a hókifli tészta, ami az igazi, ami hagyományosan zsírral készül, ami  még véletlenül se egészséges, vagy diétás és ami szinte szétomlik a szánkban. Lehetetlen eleget készíteni belőle! A mi véleményünk szerint finom, sűrű házi szilva lekvárral az igazi, amit ha nem otthon készítünk, piacokon tudunk beszerezni legegyszerűbben. Kövess minket!

Tovább olvasom


Az őrült nők ketrece – Átrium film-színház

Még nyár végén láttuk Alföldi Róbert rendezésében Az őrült nők ketrecét az Átriumban, de csak most jutottam el oda, hogy meg is írjam. Ennek több oka is volt, többek között az igencsak megosztó témája, azonban azt gondolom, mind az egyik mind pedig a másik vélemény tábor megbántása nélkül is lehet és kell írni erről is. […]

Tovább olvasom


Serpa Kalandpark – Balatonfűzfő

…kellemes meglepetés a domboldalban… Hogyha fú a szembe szél… Állandó probléma a Balatonon, meg úgy általában minden nyaralás alkalmával a világban, hogy mit csináljon az ember, ha vízparton van, de nem alkalmas az idő a csobbanásra. Nyilván ha az ember csak párban van, akkor elég sok alternatíva kínálkozik, de ha ott van a nyakán 2-3 […]

Tovább olvasom


Legoland és Holiday Village- Günzburg, Németország

Fantasztikus, három napos családi élménykiránduláson jártunk a németországi Legolandban, és szállásnak is a vidámparkhoz tartozó „Holiday Village”-t választottuk. A két létesítmény egyenként is hatalmas területen terül el, és külön-külön is annyi élményt kínálnak, hogy érdemes rólunk külön szót ejteni. Legoland maga egy hatalmas, több téma szerint részekre osztott vidámpark, a Holiday Village pedig a messzebbről […]

Tovább olvasom


Klasszikus palacsinta

Ez a recept elronthatatlan, amennyiben az alapanyagok arányait megtartjuk. Ez esetben viszont felezhető, duplázható, tetszőleges mennyiségben elkészíthető. A recept négyfős családunknak a 7 és 3 éves lányaimmal bőségesen elegendő és alapvetően édes tésztáról szól. Ha sós tölteléket szeretnénk bele tenni, használjunk a tésztához egy kiskanál sót és mindössze egy csipet cukrot. Kövess minket!

Tovább olvasom